Magyarorszag_SzarazMGy_f Onda Péter.jpg

SZÁRAZ MIKLÓS GYÖRGY

Magyarország

Vérszegény történet Öreg Móré házáról, Titiről, egy betörésről és egy festményről

Felolvassa: Vranyecz Artúr 

2021. június 12.

DEMKI – Belvárosi Alkotóműhely udvara (Szent Anna u. 18., bejárat a Batthyány u. 18. felől)

Száraz Miklós György (1958) Budapesten született, József Attila- és Babérkoszorú díjas író. Dolgozott és dolgozik nagy könyvkiadóknak, egy seregnyi napilapnak és folyóiratnak. Több műfajban alkot, rendszeresen ír publicisztikát, történelmi esszét, igazi terepe mégis a novella és a regény. Legjelentősebbnek tartott művei: Az Ezüst Macska (amely eddig négy kiadást is megért, Olaszországban is megjelent, éppen most fordítják spanyolra), a Lovak a ködben és az Apám darabokban című regények, valamint az Elpatkolsz, szívem, mint a pinty című novelláskötet.

 

Vérszegény történet Öreg Móré házáról, Titiről, egy betörésről és egy festményről

A gyerekkorunk, a kamaszkorunk mi vagyunk? Lehet, hogy annak a valakinek, akinek a cselekedeteire emlékezni próbálunk, már semmi köze mai önmagunkhoz? Az emlékeink csalókák és hamisak? A múlt gyakran nem is hasonlít arra, amit az emlékezetünk őriz? Aztán egyszer csak – mint éjszakában a világító rakéta fényénél – kirajzolódik a hajdani táj, az elágazó ösvények kertjének széles sétányai és egérutai, kiskapui és vészkijáratai, megelevenednek a holtak, és már nem tudjuk, mi igaz és mi álom, és ebben a bizonytalanságban végre magunkra ismerünk.

Az Irodalom Éjszakája értékes és színvonalas program, ezért a Külgazdasági és Külügyminisztérium – a EUNIC magyarországi klaszterének tagjaként – a budapesti és debreceni események mellett a kulturális intézetein keresztül a szófiai, prágai, New York-i és pozsonyi rendezvényekbe is minden évben bekapcsolódik.

Schőberl Márton kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár, KKM