Anna Enquist

Hollandia

A titok

Dutch Embassy_RO_BZ_Logo_2_7462C_pos_en.

Ford.: Törő Krisztina

Felolvassa:

Vékony Anna

MODEM logo_fekete.png

Helyszín: MODEM,  Zöld kilincs kávézó

Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.

Anna Enquist (eredeti nevén Christa Widlund-Broer) (1945) zongorázni tanult, emellett pszichológiát is végzett, jelenleg pszichoanalitikusként dolgozik. Az írónő 1988-ban debütált néhány versével a Maatstaf című holland irodalmi folyóiratban, majd 1991-ben látott napvilágot első kötete Soldatenliederen (Katonadalok) címmel, amely elnyerte a C. Buddingh’-díjat. 1994-ben jelent meg első regénye Het meesterstuk (A mesterdarab) címmel, melynek alapjául Mozart Don Giovanni című operája szolgált. Ezt követően további verseskötetekkel és regényekkel jelentkezett. Legutóbbi, Want de avond (Mert az este) című művének középpontjában is a komolyzene, a veszteség, a gyász feldolgozása és a megöregedés áll.

 

A titok

(Jelenkor Kiadó, 2000)

A náci hadsereg megszállja Hollandiát. Egy tehetséges kislány zongoratanárát haláltáborba hurcolják. Wanda felnő, ünnepelt zongoraművész lesz, magánélete összeomlik. Betegsége miatt abba kell hagynia előadóművészi pályáját. Édesanyja a halálos ágyán tárja fel előtte születése titkát. A holland írónő regényében élet és művészet konfliktusa, az emlékezés és a felelősségvállalás elkerülhetetlensége szövődik megrázó történetté.

A szereplők pszichológiája, a zene és az európai történelem összefonódik egymással A titokban. Enquist műve rávilágít annak fontosságára, hogy megértsük a művészet, a zene és az irodalom által, mi is köt bennünket össze.

Gert Loosen, Néderlandisztika Tanszék, Debreceni Egyetem

Helyszín

MODEM – Zöld kilincs kávézó

A MODEM egy olyan nemzetközi kapcsolódású kulturális intézmény, amelynek két fő profilja van: a XX. század legjelentősebb hazai és nemzetközi képzőművészeti teljesítményeinek prezentálása, valamint a kortárs képzőművészet és vizuális kultúra aktuális irányzatainak, progresszív törekvéseinek, legjelentősebb hazai és nemzetközi képviselőinek reprezentatív megjelenítése, kiemelt gondot fordítva a pályakezdő művészek és kurátorok bemutatására. Várunk minden érdeklődőt a MODEM-be az Irodalom Éjszakáján!

40 fő / WC / akadálymentesített

Modem.jpg
FB.png
Insta.png
Youtube.png