Antonio Tabucchi

Olaszország

Rébusz

Ford.: Lukácsi Margit

Felolvassa:

Papp István

Helyszín: Apolló Mozi

Debrecen, Miklós u. 1.

apollo-mozi-debrecen-logo-uj.jpg

Antonio Tabucchi (1943 – 2012) Pisában született. Több elbeszélésgyűjtemény megírása után végül két kisregénye, a Requiem (1992) és a Sostiene Pereira (Állítja Pereira, 1994) hozta meg számára a nemzetközi sikert. Tabucchi remek irodalomkritikus és egyetemi tanár volt, aki kiválóan ismerte a portugál nyelvet és irodalmat, azon túl, hogy Pessoát fordította. Egyedi stílusában megírt és titokzatossággal áthatott műveiben erős polgári elköteleződés érezhető. Bár 2012-ben elhunyt, műveit azóta is fordítják, és mostanra már 18 nyelven olvashatók.

 

Rébusz

in: Fonák játék

(Noran Könyvkiadó, 2002)

1985-ben adták ki a Piccoli equivoci senza importanza (Más elbeszélések) című elbeszéléskötetét, amely rövid időn belül több elismerést kapott. A tizenegy elbeszélés között szerepel a Rébusz is, amely, csakúgy, mint a másik tíz elbeszélés, az élet megszámlálhatatlan titkára próbál magyarázatot találni. A mű főszereplője egy sofőr, akinek egy titokzatos nővel kell hosszú útra kelnie. Ám minél inkább haladunk előre az elbeszélésben, a cselekmény annál kuszábbá válik, s így születik meg végül az igazi talány.

A Rébusz egy titkokkal és váratlan fordulatokkal teli történet, melyben a rejtélyek behálózzák az olvasót, aki csak úgy szabadulhat, és oldhatja fel ezt a roppant kuszaságot, ha átlátja azt, és a részletekből összerak egy egészet.

Michele Sità, az Olasz Kultúrintézet munkatársa

Helyszín

Apolló Mozi

A több mint 105 éves debreceni Apolló mozi az elmúlt években a város egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó kulturális intézménye lett. Az ország egyik legrégebbi filmszínháza évente több mint 80.000 nézőt fogad vetítésein. Széles programkínálatának köszönhetően kiváló választás mindenki számára, akik mozgóképpel kívánnak kikapcsolódni. A filmes műfajok legszélesebb palettája mellett visszatérő filmklub alkalmak, közönségtalálkozók és filmfesztiválok színesítik a mozi programjait.

50 fő, wc van, akadálymentes.


50 fő/wc van/akadálymentes.

Apolló mozi Kertész Mihály-terem.jpg
FB.png
Insta.png
Youtube.png